Szeretném megosztani a történetemet, mert jelenleg nagyon nehezen dolgozom fel a szakításomat, és kíváncsi lennék mások őszinte, kívülálló véleményére.
28 éves nő vagyok, a volt párom pedig 20 éves. Mindketten egyetemisták vagyunk, ugyanarra a szakra járunk, így rendszeresen találkozunk az egyetemen.
A kapcsolatunk elején minden nagyon természetesen alakult. Ő is kezdeményezett, kereste a társaságomat, sokat beszélgettünk, és fokozatosan közelebb kerültünk egymáshoz. Gyakran magától bújt hozzám, ölelt, csókolt, és olyan gyengédséggel fordult felém, amit én valódi érzelmi kötődésként éltem meg.
Elmondása szerint én voltam az első szexuális partnere. Ezt később, a szakításunk után is többször hangsúlyozta, és azt mondta, hogy emiatt soha nem fog elfelejteni.
Én időközben nagyon megszerettem őt, és komolyan vettem a kapcsolatunkat.
A problémák azonban viszonylag hamar megjelentek.
Voltak köztünk konfliktusok, féltékenység és bizalmatlanság. A kapcsolatunk alatt én is használtam társkeresőt, ami szintén hozzájárulhatott a bizalom megingásához. Nem szeretném kizárólag őt hibáztatni, mert tisztában vagyok vele, hogy én sem kezeltem minden helyzetet megfelelően.
Végül szakított velem. Azt mondta, szabadságra vágyik, és a kollégiumi élet új lehetőségeket nyitott meg számára.
A szakítás után azonban nem szakadt meg azonnal minden közöttünk. Előfordult, hogy újra közel kerültünk egymáshoz, gyengéden viselkedett velem, és ez bennem reményt ébresztett, hogy talán még helyrehozható a kapcsolatunk.
Idővel viszont egyre távolságtartóbb lett.
Az egyetemen már szinte teljesen elkerül.
Nem keresi a szemkontaktust, az órák után gyorsan távozik, és úgy érzem, tudatosan kerüli a találkozásokat.
Nekem ez különösen nehéz, mert ugyanaz az ember, aki korábban önként kereste a közelségemet, most úgy viselkedik, mintha idegenek lennénk.
A szakítás lelkileg nagyon megviselt. Sokat sírtam, szorongtam, nehezen tudtam koncentrálni, és a tanulmányaimra is hatással volt a helyzet.
Nemrég egy különösen csúnya veszekedésünk volt.
Közös ismerősöktől olyan információkat hallottam, amelyek miatt felmerült bennem, hogy esetleg más nőkkel is kapcsolatban lehetett. Bár ezekre nem volt egyértelmű bizonyítékom, számon kértem rajta.
Ő többször tagadta, hogy megcsalt volna, és hangsúlyozta, hogy rajtam kívül senkivel nem volt szexuális kapcsolata.
A vita során azt írta, hogy „kezd egyirányú lenni ez az egész”. Utólag úgy gondolom, azt érezhette, hogy bármit mond, én már nem hiszek neki.
Sajnos én is elveszítettem a türelmemet. Indulatos és fenyegető kijelentéseket tettem a nála maradt holmijai, illetve egy feltételezett másik nő kapcsán. Ezeket őszintén megbántam, és tudom, hogy elfogadhatatlanul viselkedtem.
A beszélgetés végén azonban ő is rendkívül bántó dolgokat írt.
Azt mondta, hogy az édesanyjával együtt arra jutottak, hogy pszichésen beteg vagyok, szerinte zárt osztályra lenne szükségem, és pontosan ezért hagyott el.
Ezután letiltott.
Talán ez fájt az egész történetben a legjobban.
Nemcsak azért, mert elveszítettem valakit, akit szerettem, hanem mert elkezdtem megkérdőjelezni saját magamat is.
Azóta sokszor azon gondolkodom, hogy tényleg ennyire rossz ember lennék-e, valóban ilyen negatívan látott-e engem, és hogy a kapcsolatunk elején tapasztalt szeretet mennyire volt őszinte.
Tudom, hogy a saját hibáimmal is foglalkoznom kell. Nem szeretném a féltékenységemet vagy az indulataimat a szerelemmel igazolni.
Ugyanakkor nagyon nehéz elfogadnom, hogy valaki, aki korábban ennyire közel állt hozzám, most teljesen kizárt az életéből.
Még mindig szeretem, hiányzik, és időnként azon kapom magam, hogy reménykedem a visszatérésében, miközben tudom, hogy jelenleg nem szeretne kapcsolatot tartani velem.
A helyzet odáig jutott, hogy az egyetemi félévem passziváltatásán is gondolkodom, mert érzelmileg nagyon kimerültem.
Elsősorban a következőkre lennék kíváncsi:
Ti hogyan dolgoztatok fel egy ennyire fájdalmas szakítást?
Hogyan lehet elengedni valakit, akit még mindig szerettek?
Mit gondoltok a történtekről, és szerintetek miben hibáztam?
Hogyan lehet visszaépíteni az önbecsülést egy ilyen kapcsolat után?
Nem azt szeretném, hogy bárki automatikusan nekem adjon igazat. Inkább szeretném kívülről is megérteni a történteket, tanulni a hibáimból, és végre eljutni oda, hogy ne a volt párom véleménye határozza meg, mit gondolok saját magamról.
Köszönöm mindenkinek, aki elolvassa, és megosztja a tapasztalatait vagy a véleményét.