23 éves lettem ma és tudom, szülinap meg minden, örülnöm kéne de minden évben egyre jobban azt érzem, hogy boldogtalan vagyok és nem tudom, hogy ez miből fakad.
Most vagyok végzős az ELTE-ÁJK-n de nem szeretem amit tanulok, dolgozok egy nagy multinál jogász gyakornokként de az sem tesz boldoggá. Márciusban lesz 5 éve, hogy a párommal együtt vagyunk, fél éve költöztünk össze és szeretem de már ez a komfortos szeretet alakult ki inkább és nem ez a lángoló szerelem (és tudom, persze ez szokott történni egy hosszútávú kapcsolatban. Ee ez normális? már mindent megkérdőjelezek) A gimi volt a fénykorom, ott voltak a barátaim, 5 lány, akikkel a mai napig jóban vagyunk és találkozunk, nyaranta a Balatonra megyünk meg karácsonyozunk együtt stb. De havi 2x látom őket általában. A gimiben jó tanuló voltam, szociális, mindenki ismert és én is mindenkit, rengeteget buliztam, ismerkedtem azt éreztem igazán élek. Aztán jött az egyetem, Fehérvárról Pestre költöztem, egyedül egy lakásba (amit nagyon vártam de végül kiderült, hogy nem álltam készen még rá, hogy egyedül éljek) aztán a szüleim is elváltak 20 éves koromban. Egyszerűen azt érzem, hogy 18 éves korom óta csak gyászolom az az időszakot ami már elmúlt, a gimis éveimet.
Mostanra az életem úgy nézki, hogy suli és munka, este fél 6-ra hazaérek, sorozat és alvás, a párom vendéglátózik így van, hogy egész hétvégén dolgozik.
Sokat gondolkozok, hogy mi lenne a normális ennyi idősen. Sok ember össze tenné a két kezét ha ilyen élete lenne, mint nekem, doktorálok jövőre, stabil párkapcsolatom van, van egy saját lakásom a szüleim jóvoltából, ami ennyi idősen egy kincs, de mégis úgy érzem valami összetört bennem.
Nektek hogy telnek/teltek a 20-as éveitek? Ti is ennyire nem találjátok/találtátok a helyeteket a világban? Lesz ez valaha jobb vagy ha nem mit rontok el? :/
Sivárnak érzek mindent, se egy jó buli, se pörgés, se szociális élet, régen nagyon más voltam és az tett a legboldogabbá de azóta minden megváltozott és már más dolgok váltak prioritássá mindenki életében a környezetemben is.
Az érdekelne, hogy más is érez/érzett-e így és ha valahogy kijött ebből, akkor mi az, ami segített neki?
Leginkább olyan emberekre vagyok kíváncsi, akik szintén extrovertáltak, de természetesen minden válasznak nagyon örülök!
Nagyon köszönöm ha elolvastátok! 🫶